2015.09.02.

Inkább szállodát nyisson, mint éttermet

Meleg nyáron vagyunk túl, ami a vízparti területeken lévő szálláshely-szolgáltatóknak különösen kedvezett. Egy-egy forróbb hétvége előtt gyakorlatilag kitették a Balatonra a „megtelt táblát”, ami remélhetőleg jót tesz az iparágnak, mivel a vendéglátás a legnagyobb bedőlési arányú szektor Magyarországon. Amennyiben a szálláshely szolgáltatásokat és az éttermi vendéglátást külön-külön vizsgáljuk, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy az éttermi vendéglátást, italszolgáltatást végző cégek a legrizikósabbak, itt ugyanis a cégek bedőlési aránya közel 4,5 %, ami jóval magasabb az országos 2,53-os átlagnál, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.

 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének adatai alapján a hazai turizmus GDP-hez való hozzájárulása 9 %, a turizmusban foglalkoztatottak száma 318 ezer fő, ami egy igen jelentős nagyságú szektort jelez.  Több mint 27 ezer működő társas vállalkozás tevékenykedik az iparágban, bár számuk az országos tendenciához hasonlóan az elmúlt időszakban csökkent. A szövetség legutóbbi elemzéséből az is kiderül, hogy a magyar szállodaipar számára a forgalom növekedése szempontjából 2014 nagyon sikeres év volt. A szállodákban 18.372 ezer vendégéjszakát töltöttek, ami rekord magas szám, a szobafoglaltság is kiemelkedő, 51,8 %-os volt. Az idei meleg nyár remélhetőleg 2015-re is hasonlóan szép számokat eredményez majd, azonban sok szálláshely-szolgáltatónak számolni kell az idén megjelent Airbnb szolgáltatással is, mint konkurenciával.

Ráadásul nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a vendéglátás a legnagyobb bedőlési arányú szektor, azaz a cégszámhoz viszonyítva itt kerül a legtöbb cég csődeljárás vagy felszámolás alá. A Bisnode, nemzetközi cégminősítő ezért feltérképezte az vendéglátás teljesítményét. Az elemzés a szálláshely-szolgáltatás és az éttermi vendéglátás, italszolgáltatás tevékenységeket külön-külön vizsgálta.

 

Fogynak a kocsmák

2013-ról 2014-re a vendéglátás mindkét területén nőtt még ugyan a vállalkozások száma, azonban ezt követően csökkenni kezdett az iparágban tevékenykedő cégek száma. Szálláshely-szolgáltatással főtevékenységként jelenleg több mint 4000 társas vállalkozás foglalkozik Magyarországon. Erre a piacra lépett be az Airbnb, melyen keresztül a legfrissebb becslések szerint  nagyjából 8000 lakást – melyből kb. 3500 budapesti – lehet kivenni Magyarországon. Ilyen mennyiségű kiadásra váró ingatlan mellett nem csoda, hogy a szállodaipar szereplői súlyos fenyegetést látnak a közösségi szállásszolgáltatásban. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnökének nyilatkozata szerint  ezek a szolgáltatók a vendégek 5-10 százalékát csábítják el a szállodáktól. A helyzetet fokozza, hogy jelenleg úgy látszik, nem lesz külön hatósági szabályozás az Airbnb keretein belül szállást nyújtó szolgáltatókra, csupán a NAV igyekszik jobban figyelni az ilyen módon kiadott ingatlanokra. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a szálláshely szolgáltatók egyelőre nincsenek óriási veszélyben, mivel ezen a területen csak 1-2 %-kal csökkent évente a cégek száma, és a bedőlés arány is jóval alacsonyabb, mint az éttermi vendéglátás, italszolgáltatás területén.

Éttermi vendéglátás, italszolgáltatás terén közel 24 ezer vállalkozás tevékenykedik ma Magyarországon, de számuk 2014 elején még megközelítette a 25 500-at. Ezen a területen jelentős cégszám-csökkenés következett be, ami az elmúlt fél évre különösen igaz volt. 2015 januárja óta közel 4 %-kal csökkent a számuk, míg 2014-ben egy év alatt alig több mint 2 %-os volt csak a csökkenés. Amennyiben ez a trend tovább folytatódik, az év végére akár 7-8 %-os éves csökkenés is elképzelhető. A jó nyári szezon remélhetőleg az éttermeknek is kedvezett, és többen talpon tudnak maradni, mint az első félévben.

 

Működő társas vállalkozások számának alakulása a vendéglátás különböző területein


 

 

Sokan maguktól húzzák le a rolót

Amennyiben az év első hat hónapjára jellemző adatokból a 2015-ös felszámolási és végelszámolási számokat megbecsüljük, azt láthatjuk, hogy az idén a felszámolások száma várhatóan jól alakul majd, amit a pozitív piaci trendek is előre jeleznek. A KSH adatai szerint ugyanis júniusban az egy évvel korábbihoz képest a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 5,9, míg a belföldi vendégeké 3,9 százalékkal nőtt. A szálláshely-szolgáltatás és az éttermi vendéglátás területén is jó a trend, ugyanis a felszámolások számában csökkenés várható 2015 végére, ami különösen azért kedvező, mert az elmúlt időszakban a kényszertörlések száma is csökkent. 2014-ben közel 100 szálláshely-szolgáltatót számoltak fel. A jelenlegi trendek alapján év végére ez a szám hozzávetőlegesen 70 körül alakul majd. Éttermi vendéglátás, italszolgáltatás területén pedig a 2014-es évhez képest 30 % körüli csökkenés várható, mivel tavaly több mint 1500 éttermi szolgáltató felszámolása indult meg, idén pedig eddig csupán félezer, ami év végére is várhatóan 1000 körül marad.

Keleti József, a Bisnode csoport Country Managere arra hívja fel a figyelmet, hogy ma Magyarországon sok cég úgy gondolja, elegendő akkor lépnie, amikor üzletfele felszámolás alá kerül, és csak a felszámolási időszak alatt nyújtja be követelését. Ekkor azonban általában már késő, ugyanis a felszámolás alá kerülő vállalkozások általában már nem rendelkeznek minden hitelező kifizetéséhez elegendő vagyonnal, vagy más hitelezők előzik meg őket a sorban. Keleti József ezért azt javasolja, hogy különösen kockázatosabb partnereknél, vagy nagyobb kintlévőségeknél érdemes kockázati monitoringot kérni az üzleti partnerre, így már az adott cég kockázatosságának növekedésekor, de még a felszámolás megindulása előtt meg lehet tenni a szükséges lépéseket, el lehet kezdeni a behajtási folyamatot.

 

 Felszámolások számának várható alakulása 2015-ben

 

Végelszámolások tekintetében kevésbé kedvező a kép. Az első féléves adatok alapján úgy tűnik, hogy a szálláshely-szolgáltatók és éttermi vendéglátók közül a tavalyi évhez képest az idén többen fognak a bezárás mellett dönteni. Ennek az sem kedvez, hogy a jó szakemberek külföldre vándorolnak. Kovács László, a Vendéglátó Ipartestület elnöke szerint ez már tart egy ideje, de csak most fogyott el az itthoni tartalék. Már ősszel és decemberben is érezhető volt a szakemberhiány a partiszervizzel, cateringgel foglalkozó cégeknél. A testület szerint béremelések szükségesek a szektorban, hogy visszatérjen a munkaerő, ami azonban az árak emelkedésével fog járni. Ezért nem véletlen, hogy várhatóan több éttermi szolgáltató fog idén tevékenységének feladása mellett dönteni, mivel erőforráshiány miatt nem tudja fenntartani a gazdaságos működést. A végelszámolások számában év végére minden területen közel 10 %-os növekedés várható.

 

 Végelszámolások számának várható alakulása 2015-ben

 

Ételt, italt mérni a legkockázatosabb

A bedőlési arányok tekintetében a vendéglátóiparból 1,65 %-os értékével a szálláshely-szolgáltatók bedőlési aránya az országos átlag (2,53 %) alatt van. A Bisnode elemzésében azonban rávilágít, hogy az éttermi vendéglátás, italszolgáltatás fizetésképtelenné válásnak aránya jelenleg kiugróan magas, 4,42 %. Jó hír azonban, hogy a 2014 év végi adatokhoz képest javult a helyzet, ugyanis a vendéglátás mindkét területén csökkentek a bedőlési arányok (csődök és felszámolások cégszámhoz viszonyított aránya). Amennyiben a vendéglátás egészét nézzük, még így is ez a legrizikósabb szektor hazánkban, azaz vendéglátóipari partnerrel való üzletkötés esetén a Bisnode alapos cégminősítést javasol.

 

Bedőlési arányok alakulása 2014 végén és 2015. augusztus 1-jén a vendéglátás különböző területein

 

A Bisnode elemzésből kiderül az is, hogy a szektorban tevékenykedő tíz legnagyobb társaság összesített, több mint 137 milliárd forintos forgalma az ágazat 2014-es teljes árbevételének alig több mint 18 százalékát adja, és felülreprezentáltak közöttük az étkeztetéssel foglalkozó vállalkozások. A 10 legnagyobb vendéglátóipari cég összesített adózás előtti eredménye a 4,5 milliárd forintot is meghaladta, és mindössze 2 könyvelt el veszteséget 2014-ben. A legnagyobbak listáján szerepel a McDonald's, amely 2014-ben több mint 22 milliárdnyi árbevételt ért el gyorsétterem-kedvelő országunkban.

Sajnos a vendéglátóipar – különösen az éttermi vendéglátás – még mindig nehéz helyzetben van Magyarországon, mivel arányaiban itt kerül felszámolási vagy csődeljárás alá a legtöbb cég. Jó hírek jelentek meg azonban a szektor teljesítményéről, és a meleg nyár is kedvezett a szereplőknek. Újabb és újabb trendek jelennek meg, amelyek nehezítik a szektor helyzetét (pl.: „Airbnb-jelenség”, munkaerőhiány), azonban remélhetőleg az élénkülő kereslet, a kellemes időjárás és Magyarország egyedi szépsége segíti majd a szektort 2015-ben a korábbiaknál jobb eredmények elérésében.

A Bisnode csoport azokat a társas vállalkozásokat elemezte, amelyek főtevékenységként (TEÁOR-szám: 55 és 56 kezdetű) valamilyen vendéglátóipari ágazatot tüntettek fel.

Wendler Andrea
Marketing & Communication Manager
+36 1 815 8537