2014.06.24.

Európa-szerte a nagy cégek fizetnek a legfegyelmezetlenebbül

A magyar cégek 2013-ban számláik 51,4 %-át fizették ki határidőben, ami jobb, mint a 2012-es 43,5 %-os eredmény. Ezzel az értékkel hazánk az európai országok túlnyomó többségét megelőzi fizetési fegyelem terén a Bisnode csoport által képviselt Dun & Bradstreet (D&B), nemzetközi cégminősítő önkéntes csatlakozáson alapuló fizetési tapasztalat programja alapján készült elemzés szerint. Nemcsak hazánkban, hanem egész Európában a legnagyobb – 260 fő feletti – vállalkozások mulasztják el leginkább a fizetési határidőt. A határidőben történő fizetésre azonban sokszor nem a nagyobb fizetési fegyelem miatt kerül sor, hanem a szigorúbb, fizetéshez kötött szállítások motiválják azt.

A Bisnode D&B elemzéséből az látszik, hogy az egyes európai országok cégeink számlafizetési szokásai jelentősen eltérnek egymástól. 2013-ban európai átlagban csökkent a határidőben kifizetett számlák aránya. Míg jelenleg a számlák 38 %-át kerül határidőben kifizetésre, addig egy évvel korábban 1,1 százalékponttal magasabb volt ez a szám. A több mint 90 napos késések aránya azonban nőtt, és jelenleg 3,9 %-on áll.  Ezek az értékek hazánkban jobbak, mivel ránk az elmúlt időszakban javuló trend volt jellemző, és a 90 napnál nagyobb késések aránya is csupán 0,9 %.

Határidőben fizetett számlák aránya Európa-szerte 2012-ben és 2013-ban

Bisnode cégminősítő fizetési tapaszatalt

A Bisnode D&B elemzéséből látszik, hogy határidőben leginkább a dán cégek fizetnek (87,9%-os értékkel), melyet Németország követ, ahol a számlák 75,3 %-át időben fizetik. 2012-ről 2013-ra ugyan Németországban csökkent a határidőben fizetett számlák aránya, de még így is kiemelkedően jó eredményekkel büszkélkedhetnek a németek. A legrosszabb a helyzet Portugáliában, ahol a számlák csupán 16,5 %-át fizetik időben; őket követi az Egyesült Királyság 28,7 %-os értékével, majd Lengyelország 30,5 %-kal. Magyarországon ugyanez az arány igen jó, 51,4 %, és jelentősen javult is 2012-ről 2013-ra. Amikor a magyar adatokat vizsgáljuk - a magyar gyakorlat és a korábbi banki utalási határidők miatt - meg szoktuk nézni, hogyan alakul a maximum egy nap késéssel fizetett számlák aránya is. Ez az érték Magyarországon 2012-ben 57,3 %, míg 2013-ban 64,7% volt. Sajnos a javulás oka sokszor nem a jobb fizetési fegyelem, hanem az, hogy a cégek szigorítanak a feltételeken, és csak akkor szállítják le az árut, ha a számla ki van egyenlítve, tehát a cégek sok esetben rá vannak kényszerítve az időben fizetésre.  Az európai országok közel felében nőtt, míg a másik felében csökkent az időben fizetések aránya 2012-ről 2013-ra. A legtöbbet egy év alatt Finnországban romlott (-7,4 százalékpontot), valamint hazánkban javult  (7,9 százalékpontot) az időben fizetés, derül ki a Bisnode D&B fizetési tapasztalat programjából.

Határidőben fizetett számlák aránya szektoronként 2013-ban

Bisnode cégminősítő fizetési tapaszatalt

A mezőgazdaság és a szolgáltató szektor Magyarországon és Európában is azon iparágak között van, ahol jobban tartják a számlafizetési határidőket. Az építőipar fizetési fegyelme Európában a többi szektorhoz képest jó, míg hazánkban az egyik legrosszabb. Magyarországon a szolgáltató szektorban a számlák 57 %-át fizetik határidőben, míg a gyártó cégek csupán számláik 45,4 %-át.

 

Határidőben fizetett számlák aránya cégméret szerint 2013-ban

Bisnode cégminősítő fizetési tapaszatalt

Általánosságban elmondható, hogy a nagyobb cégek Európa-szerte jobban megengedik magunknak, hogy ne fizessék ki határidődben számláikat, mint a kisebbek. Ezek okai között keresendő, hogy bennük jobban megbíznak, ezért szállítóik is később kezdik el a behajtási folyamatot, illetve erősebb az alkupozíciójuk is. Mivel egy nagy megrendelőt senki nem akar elveszíteni, ezért sokszor jobban megengedik neki a késve fizetést. Franciaországban például míg az 5 fő alatti mikrovállalkozások a számlák 40,5 %-át időben fizetik, addig a 260 fő feletti nagy cégek  csupán a számlák 7,7 %-át teljesítik határidőben. Magyarországon nem ennyire szélsőséges a helyzet. Hazánkban a legkisebb cégek a számlák 55 %-át fizetik időben, míg a legnagyobbak 43,1 %-át.

Ebből jól látszik, hogy nemcsak a kicsi, hanem a nagy cégek esetén is érdemes figyelemmel kísérni szerződéskötés előtt a számlafizetési szokásokat, valamint akár egy nagyobb megrendelő esetén is érdemes szigorítani a fizetési feltételeken, ha a megrendelő időben pénzéhez akar jutni.  A kintlévőségek pedig akkor hajhatók be hatékonyan, ha a kintlévőség-kezelő nemcsak a tartozás mértékét, és a késedelmes napok számát figyeli egy-egy üzleti megrendelő esetén, hanem azt is, hogy az adott vállalkozás mennyire stabil, mennyire valószínű, hogy fizetésképtelenné válik. Egy kockázatossá váló megrendelő esetén sok esetében már a fizetési határidő lejárta előtt érdemes megkezdeni a behajtást.

 

 

 

Wendler Andrea
Marketing & Communication Manager
+36 1 815 8537