2014.05.07.

Rizikós vendéglőt üzemeltetni

2014 negyedévében hosszú évek óta először a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás iparág bedőlési aránya meghaladta az eddig listavezető építőiparét. A szektor 4,66 %-os bedőlési arányával ugyan csak kicsit múlta felül az 4,58 százalékkal „büszkélkedő” építőipart, de ez alapján elmondható, hogy ma a vendéglátás az egyik legkockázatosabb szektor Magyarországon. A Bisnode nemzetközi cégminősítő a vendéglátás egyes területén tevékenykedő vállalkozások közötti eltéréseket vizsgálta. (A vizsgálatba a következő főtevékenységekkel rendelkező cégek kerültek bevonásra: 5510. Szállodai szolgáltatás, 5520. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás, 5530. Kempingszolgáltatás, 5590. Egyéb szálláshely-szolgáltatás, 5610. Éttermi, mozgó vendéglátás, 5620. Rendezvényi étkeztetés és egyéb vendéglátás, 5621. Rendezvényi étkeztetés, 5629. Egyéb vendéglátás, 5630. Italszolgáltatás).

 

Közel hatszor annyi étterem van, mint szálloda

A Bisnode elemezéséből kiderül, hogy több mint 25 ezer cég foglalkozik ma Magyarországon valamilyen éttermi vagy italszolgáltatási szolgáltatással, míg alig több mint 4 ezer szálláshely szolgáltatással. Nem meglepő, hogy a szektorból a legtöbb vállalkozás – 57 százalék – éttermi, mozgó vendéglátás főtevékenységgel van bejegyezve. Az elemzés nem tartalmazza azokat az egyéni vállalkozókat, akik valamilyen vendéglátási tevékenységet folytatnak, valamint azon társas vállalkozásokat sem, amelyek nem főtevékenységként jelöltek meg valamilyen vendéglátással kapcsolatos TEÁOR számot.

Szálláshely szolgáltatás és vendéglátás főtevékenységgel rendelkező cégek megoszlása

 

  

Területileg Zala, Somogy, Veszprém, és Vas megyében tevékenykedik a legtöbb vállakozás a vendéglátóiparban. Azaz a társas vállalkozások  számához viszonyítva a Balaton környékén működik a legtöbb vendéglátó és szállodai szolgáltató cég.

 

Egyre több vendéglátó cég válik fizetésképtelenné

 

2014 első negyedévében a vendéglátással foglalkozó vállalkozások bedőlési aránya meghaladta az évek óta listavezető építőiparét, így vált jelenleg a legkockázatosabb szektorrá. A szektoron belül azonban a különböző főtevékenységgel rendelkező cégek fizetésképtelenné válása igen változó.

A vendéglátás, azaz az éttermi és italszolgáltatás jóval kockázatosabb, mint a szálláshely szolgáltatás. Az italszolgáltatással foglalkozó cégek bedőlési aránya 6 % közelében van, de az éttermi és mozgó vendéglátással foglalkozó vállalkozások közül is 100-ból több mint 4 megy egy éven belől „csődbe”. A szállodai szolgáltatással foglalkozó cégek esetén a bedőlési arány 3 százalék körül van.

 

 

A felszámolások és a kényszertörlési eljárások száma is jelentősen megemelkedett a szektorban, míg a végelszámolások száma - 2013 első negyedévét összehasonlítva az idei év első 3 hónapjával – csökkent.  Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a vendéglátó és szálláshely-szolgáltató cégek nem saját elhatározásból, hanem inkább külső kényszerre zárnak be. Az éttermi vendéglátás és italszolgáltatás esetén egy év alatt közel hétszeresére nőtt a kényszertörlések száma, és közel 60 százalékkal nőtt a felszámolások száma is. A teljes iparágban ma naponta 8 cég ellen indul kényszertörlési eljárás, 5 ellen felszámolás, ami igen magas szám.

 

  

Felszámolások, végelszámolások és kényszertörlések számának alakulása 2013 és 2014 első negyedévében

 

Nem csökken a cégalapítási láz

A vendéglátás és szálláshely szolgáltatás kockázatosságának növekedése ellenére az új cégek alakítása nem állt meg a szektorban. Mindkét területen megduplázódott az új cégalapítások száma. Jelenleg havonta átlagosan 225 cég alakul a szektorban és ennek is 90 %-a a vendéglátásban. A nagyszámú cégbedőlések miatt azonban nagyon kis mértékben ugyan - csupán 0,2 százalékkal -, de csökkent a szektorban működő vállalkozások száma egy év alatt.

Új cégalapítások száma 2014 és 2013 első negyedévében

 

Keleti József a Bisnode nemzetközi cégminősítő cégcsoport ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magas cégbedőlési index a szektorban alapos körültekintést tesz szükségessé, mielőtt egy, az iparágban tevékenykedő vállalkozásnak utólagos fizetést engedélyezünk. Ráadásul a vendéglátóhelyek esetében nem elég az üzleti kapcsolat létrejöttekor az alapos cégminősítés, hanem rendszeres szállítás esetén folyamatosan nyomon is kell követni kockázatosságuk alakulását, mivel bármikor történhet olyan esemény, melytől egy vállalkozás fizetésképtelenné válik.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének trend riportja szerint a magyar szállodák bevételei emelkednek, ami jó hír a szálláshely-szolgáltatók számára. A szektoron belül eddig is inkább az éttermi és italszolgáltatókkal volt a nagyobb probléma.  Ezen cégek kockázatossága a legmagasabb, melynek egyik oka az étterembe járási szokásokban is keresendő. Míg például Olaszországban a hazai népességnek a 25-30 %-a jár étterembe, addig ez a szám hazánkban csupán 3 %. Szerencsére számos akció van, ami növeli az étterembe járók számát (pl.: Torkos csütörtök), de a lakosság gazdasági helyzete is igen erősen befolyásolja az ilyen jellegű kiadásokat. Remélhetőleg a kereslet felélénkülésével a vendéglátó-ipari egységek is fel fognak zárkózni a szálláshely-szolgáltatókhoz és egy stabilabb iparág alakul ki.

 

 

 

 

Wendler Andrea
Marketing & Communication Manager
+36 1 815 8537